OEHB Szolnok, elődöntő - keleti csoport

oehb 1

Különleges feladatra vállalkoztam, elkísértem Hajdú Tamást Szolnokra, az Alcsiszigetre, ahol a Felnőtt Egyéni Országos Bajnokságot rendezték meg a Keleti Csoport számára.

36 versenyző nevezett a nagy megmérettetésre. A verseny, azaz az elődöntő három fordulós 2011.május 20-21-22-e. Innen majd a harmadik nap végén az össz.pontszámok alapján 23 versenyző jut tovább a középdöntőbe. A nyugati csoportból 13-an jutnak tovább, és a 12 válogatott taggal ( nekik nem kellett az elődöntőkön versenyezniük ) Tiszakécskén 48 fő kűzd a döntöbe kerülésért. A döntőben 24 fő mérheti össze tudását a bajnoki címért Szegeden.

De ne szaladjunk ennyire előre, az első napról szeretnék egy kis beszámolóval szolgálni.

oehb 2

Reggel 7 órakor kezdődött a sorsolás, először a szektor sorrendet, majd a rajthelyeket sorsolták a versenyzők a három napra. Igy, minden versenyző tudatában van, hogy melyik nap melyik szektorban, hányas rajthelyen horgászhat.

oehb 3

A verseny szektorokat mindenki csak egy adott időpontban foglalhatta el, azaz csak akkor vihette be felszerelését. Az etetőanyag limitjének ellenőrzésének megtörténte után, az etetőanyagok is bejuthattak a verseny szektorba, kezdődhetett a felkészülés.

oehb4

9:50 perckor dudaszó jelezte, hogy a versenyzők megkezdhetik az etetést.

oehb 5

oehb 6

oehb 9

ooehb 8

oehb 10

10:00-kor elkezdődött a verseny, ami az új versenyszabály szerint négy óra, igy a verseny 14:00-kor ér véget.

Az időjárás kegyeibe fogadta a részvevőket, hiszen gyönyörűen sütött a nap és a szél is elényésző volt. Viszont a víz felszinén úszó nyárfa virág, vagy micsoda, nagy kihívást jelentett a verseny ideje alatt. Rátapadt a zsinórokra, ami jelentősen nehezítette a horgászatot. ettől függetlenül voltak szép fogások, 40-50 dkg körüli kárászok,keszegek és ponytyok növelték a szákok tartalmát.

oehb 12

A verseny lefújása után azonnal elkezdődött a mérlegelés és a matematikai számítások, találgatások, de a tényeket az alábbi táblázat mutatja. Érdekesen alakult a mai nap, azaz két napon keresztül van még miért izgulni. Holnap megint jelentkezem a friss eredményekkel.

oehb 13

oehb 14

oehb 15

oehb 16

oehb 18

oehb 19

oehb 20

Takács Lajos

További fotók!

1.forduló 2.forduló 3. forduló

Versenyző neve súly pont súly pont súly pont fogott súly Összp.szám

1. Csillag László 10083 1 10083 1

2. Pozsonyi Csaba 9250 1 9250 1

3. Molnár László 6730 1 6730 1

4. Csomor Péter 8800 2 8800 2

5. Buczkó Krisztián 7550 2 7550 2

6. Vidó ferenc 6710 2 6710 2

7. Hajdú Tamás 7390 3 7390 3

8. ifj Barna Szilárd 7040 3 7040 3

9. Szilágyi Zsolt 6130 3 6130 3

10. ifj Szénási Béla 6790 4 6790 4

11. Szénási Béla 6520 4 6520 4

12. Török Tíbor 5870 4 5870 4

13. Kovács Gergely 6470 5 6470 5

14. Ambrus Tíbor 6460 5 6460 5

15. Dr Nánai zoltán 5620 5 5620 5

16. Újszászi richard 6140 6 6140 6

17. Sági Béla 6110 6 6110 6

18. Böde Géza 5310 6 5310 6

19. Dr Bagdi Árpád 5740 7 5740 7

20. Dohány Péter 5720 7 5720 7

21. Ambrus Huba 5290 7 5290 7

22. Kókai János 5260 8 5260 8

23. Gyulai Ferenc 5190 8 5190 8

24. Várszegi József 4540 8 4540 8

25. Hajagos Tóth Tam.5210 9 5210 9

26. Ribli János 4890 9 4890 9

27. Gyallai Károly 4050 9 4050 9

28. ifj kovács József 4810 10 4810 10

29. Lajos Róbert 3620 10 3620 10

30. Lukácsa Donát 3650 10 3650 10

31. Szabó Róbert 4540 11 4540 11

32. Bukta Gábor 3210 11 3210 11

33. Nevelős Béla 3200 11 3200 11

34. Liska Zoltán 2790 12 2790 12

35. Macskás József 2080 12 2080 12

36. Kontha Zsigmond 850 12 850 12
 
Bot Doktor
botdoktor
Időjárás

Időjárás előrejelzés

Hőtérkép 
Hőtérkép
Katalógus

katalogus

Látogató számláló
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa43
mod_vvisit_counterHeti555
mod_vvisit_counterHavi1834
mod_vvisit_counterÖsszesen31406
Recept ajánló